2013. március 18., hétfő

Live for nothing, or die for something

A Rambo-széria negyedik etűdjében hangzik el a film kétségtelenül legnyálasabb mondata, amit csak Amerikában, csak amerikai forgatókönyvírók tudnak a Stallone-féle hősök szájába adni – ám furcsamód az ő szájukból ezek a mondatok valahogy (minden tiltakozásunk ellenére) sütnek, hatnak és működnek. (Ez egyrészt alkati, másrészt nyelvi kérdés; nyilván itt van elásva a béna magyar reklámmondatok döglött kutyája is.)

(Srácok, ha valaki tüzelni akar, akkor itt az idő, tüzeljen. Nincs olyan közöttünk, aki ne akarna most valahol másutt lenni. De ez a munkánk, ezt csináljuk. Ezek vagyunk. Vagy élünk céltalanul, semmiért – vagy meghalunk valamiért. Ti melyiket választjátok?)


Hogy őszinték legyünk, ennek a live-for-nothing-or-die-for-something attitűdnek nemcsak Burmában, de a Madison Avenue-n és attól keletre is megvan a relevanciája. Sullivan megfogalmazásában például "a reklámszakmában élet-halál kérdése, hogy egy ügynökség mit képvisel. Hogy miként gondolkodik, érez a világról, és hogy világképe milyen ötletekben realizálódik. A mai kompetitív reklámhelyzetben, ahol a kreativitás mindjobban felértékelődik, valódi versenyelőnyt csak az eredeti, újszerű és bátor ötletek jelenthetnek. Nem véletlen, hogy az ötletorientált gondolkodás egy reklámügynökség esetében az életben maradás legfőbb záloga."

Hogy ez az "ötletorientált gondolkodás" pontosan mit is jelent Sullivannél?

"Ne akarjunk más fejével gondolkodni."
Különösen ne az ügyfélével. Illuzórikus és hiábavaló erőfeszítés, merthogy soha nem leszünk rá képesek. Inkább gondolkodjunk a saját fejünkkel – sokkal szórakoztatóbb és kifizetődőbb hozzáállás. A megfelelés kényszere alatt még semmi értékelhető nem látott napvilágot.

"Legyünk lazák."
Ne feszüljünk rá a feladatra. Az ötletek csak ellazult és nyugodt állapotban találnak ránk. Akárcsak a megfelelés kényszere esetében, a görcsös akarás sem vezet eredményre.

"Elő a bátor ötletekkel."
Az a jó az ötletelésben, hogy teljesen veszélytelen tevékenység. Ezért közben nincs mitől félnünk. Olyan messzire merészkedhetünk, amilyen messzire csak akarunk. Mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy nem tetszik az ügyfélnek. De legalább látni fogja, mire vagyunk képesek. Hogy tudunk bátrak is lenni, ha arra van szükség.

"Élvezzük az ötletelés folyamatát."
Ötletelni jó. Felszabadító, boldog érzés. Totális szabadságot, az alkotás eufóriáját kínálja. Mint mikor úton van az ember, és tudja, hogy bármely pillanatban új kaland és élmény várja. 

"Higgyünk az ötletben."
Ez a végül-de-nem-utolsósorban tanács a legkényesebb és legnehezebben megvalósítható kitétel; hinni az ötlet erejében. Abban, hogy amit kitalálunk, arra más is ugyanúgy reagál. Vagy legalábbis hatással van rá. Pedig ez a siker alfája és omegája. E nélkül nincs új ügyfél, nincs megnyert tender.

Nos, a sullivani útmutatásokat el lehet fogadni és el lehet utasítani. Ez lényegében egyéni döntés és ízlés kérdése. De az "ötletorientált gondolkodás" reklámban betöltött szerepét, konkrétan: a reklámügynökség mint szervezet sikerét (létezését) meghatározó jelentőségét nehéz elvitatni. Ahogyan Sullivan fogalmaz: "A mi valutánk a kreativitás. És hogy ezt milyen árfolyamon tudjuk értékesíteni, csak az ötleteinken múlik. De ahhoz kellenek az ötletek. Különben felkopik az állunk."  


(És hogy erre mit dörmög Rambo? "It's your call.")


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...